2024. esztendő Napisten havának 16. napja
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció
Hódmezei Őrzők
Hódmezei Őrzők

Hódmezei Őrzők Íjászegyesület

Sólyompróbák II. forduló

Történelmi verseny
Helyszín: Kiskunfélegyháza, Szérűskert (Platán utca vége)
Kezdet: 2023.04.30 10:00
Befejezés:

2017-ben indult útjára a Sólyompróbák fantázia nevű történelmi jellegű versenysorozat, amely a 2023-es évben is folytatódik. A sorozat idén is 4 állomásból áll, melyek mindegyikén azonos pontozási rendszer és szabályzat van érvényben. A versenyek 12 célból (két körben), vagy 24 célból (egy körben) állhatnak, három egyenértékű lövéssel 0-5-8-10-es pontozással. Ez minden esetben 72 leadott lövést jelent.

A célok kialakítása és elhelyezése a szervező csapat döntésére van bízva, csupán minden célnál biztosítani kell a maximálisan meglőhető 30 pontot. A versenyen 2 lőtávot kell meghatározni. A fehér karótól, lő a gyerek, illetve a mini korosztály, nincs külön mini táv! A kék karótól lő az ifi, felnőtt, tiszteletreméltó, íjkategóriától függetlenül. A versenyen 8 vadász, 8 lőlapos és 8 ügyességi célnak kell lennie a MISZ történelmi szabályzata szerint!

Kategóriák és korosztályok nemek szerinti bontásban:

  • Mini 0-9 év.
  • Gyermek 10-14 év.
  • Ifjúsági 15-18 év.
  • Felnőtt 19-50 év
  • Tiszteletreméltó 50 év felett.


  • Pusztai polc nélküli íjak. (PBHB, LB, Yumi)
  • Polcos íjak. (TRRB, TRLB, DRLB)
  • Barebow íjak.
  • Természetes anyagú íjak.

Vadászreflex kategóriában a kifutó használata engedélyezett, de semmilyen lövést segítő eszköz, súlyozás nem használható. Valamint minden ösztön lövő kategóriában a BB kivételével az ujjaknak érintenie kell a nockot! A fém középrészes íjakat automatikusan BB kategóriába soroljuk, függetlenül annak felszereltségétől!

Barebow kategória – string walking engedélyezett a face walking technika nem, csak olyan súlyzás engedélyezett, ami átmegy egy 12 cm átmérőjű lyukon! Oldalstabilizátor és irányzék nem engedélyezett!

Természetes anyagú íj kategória - nincs korcsoport és nemek szerinti bontás.

Nyílvesszők:

A polc nélküli kategóriában, primitív íjaknál csak kizárólag madártollas favessző használható, műanyag nockkal. A vesszők méretükben és külalakjukban is meg kell, hogy egyezzenek.

Legalább 6 egyforma vessző ajánlott! Vadászreflex és polcos íjak esetén minden egyes íjásznak jogában áll eldönteni, hogy karbon, illetve fa vesszőt fog használni!

Viselet:

A hagyományos, illetve a történelmi viselet nem kötelező, ám ha megtehetjük, öltözzünk íjunkhoz s az eseményhez megfelelően, ezzel is tisztelegve őseink előtt, emelve a versenysorozat látványvilágát.

Nevezési díjak:
A versenysorozatban egységesek a nevezési díjak

  • Mini 2500 Ft.
  • Gyerek:2500 Ft
  • Ifjúsági 5000 Ft.
  • Felönt 5000 Ft.
  • Tiszteletreméltó 5000 Ft

Nevezési határ idő 2023 április 27 éjfél.
Nevezést csak az https://ijasz.net/

Infó: Németh László 06706352018

A nevezési díj az étkezést nem tartalmazza. 1100 Ft /Fő Rántott hús köret Tudunk biztosítani igény szerint.

Nevezésnél a versenyző köteles felajzott íjjal, valamint a teljes felszerelésével megjelenni, így azonnal ellenőrizhető és besorolható a felszerelése. Csoportos nevezés nincs, egyénileg kell minden versenyzőnek megjelennie!

Pontozás:

A sorozat 4 állomásán azonos lövésszámot és azonos pontot lehet meglőni. Pontosan 72 lövést leadva maximálisan 720 pontot lehet elérni egy versenyen. (0-5-8-10-es pontozás) Ezek közül azt a 3 versenyt vesszük figyelembe, melyeken a legnagyobb pontszámot sikerült meglőni, ezek összege adja majd a végső eredményt!
Pontegyenlőség esetén azonnali szétlövéssel döntjük el, hogy ki a győztes!

Díjazás, értékelés:

A 4 fordulóból legalább 3 versenyen részt kell venni ahhoz, hogy a versenyző teljesítse a sorozatot, ugyanis a 3 legjobb pontszámának összegével indul a Sólyompróba bajnoka címért!

Amennyiben mind a 4 versenyen részt vesz az íjász, úgy van lehetősége a javításra!

A versenysorozatot a versenyző köteles a legelső versenyen regisztrált kategóriában és életkorban végig vinni! A kategóriaátlépés nem megengedett! A 2023. Január 01-én betöltött életkor a mérvadó nevezésnél.

Díjazás: Érem oklevél....

A sorozat nyertesei külön díjban részesülnek a döntő lebonyolítása után, de a Sólyompróbák Bajnoka cím csak a megfelelő teljesítmény esetén adható ki!

A csapat feladatköre:

A csapatlistán az első helyre beosztott versenyző csapatkapitány. (A pozició) Az ő feladata a beírólapok leadása, a verseny tisztaságának, becsületességének a felügyelete, a beírás és a pontozás felügyelete, valamint az adódó viták, döntések meghozatala.

Amennyiben a csapatkapitány lövéséről van szó a csapat szavazással dönt! A csapatkapitány hatásköre rendre utasítani a csapatot, amennyiben ez szükséges, vagy zavarják az éppen lövő versenyzőt. Neki biztosítani kell a nyugodt versenyfeltételeket. Ez verseny, nem próbadélután. Célszerű tapasztalt, rutinos versenyzőt megtenni az A pozícióra, csapatkapitánynak!

A csapat a B, mint beíró posztra a csapatkapitány felügyeltével választ a csapattagok közül. A beíró köteles minden beírt pontot hangosan elmondani a csapatnak és a jelenlegi pontszámát is közölni, amennyiben kéri. A beíró köteles göngyölni a pontokat és maradéktalanul kitölteni, kitöltetni a beírólapokat!

A harmadik, negyedik helyet elfoglaló „C-D poszt” ember a vesszőhúzó! Kivételt képezhet, ha valaki igényt tart a saját vesszőjének a kihúzására, ekkor átengedhető a feladat!

A pontok elírása esetén a csapatvezető, illetve még egy versenyző aláírásával kell a javítást igazolni. Ha csalás elszámolás történik, azért a csapatkapitány is felelősségre vonható, ez a teljes szervező bizottság döntése. A beírólapokat minden versenyző köteles az átadás előtt átnézni, átszámolni és ezt aláírásával igazolni, ellenkező esetben érvénytelennek nyilvánítunk minden beírólapot! (aláírás nélkül) A versenyzők aláíratását a csapatvezetőnek kötelessége elvégeznie. Utólagos reklamációnak helye nincs. Esetleges vitás helyzetekben a rendezőegyesületek vezetői döntenek a szabályzat szellemében!

Egyéb magaviseleti és etikai szabályzat:


  • A versenysorozatban mindenki köteles betartani a versenyeken összefoglalt biztonsági és magaviseleti szabályzatot.
  • A verseny szervezője köteles szervezett bemelegítést tartani, illetve lebonyolítani.
  • A versenyzők nevezésükkel elfogadják a biztonsági szabályzatot, csak a meghatározott lövésszámot adják le az erre kijelölt helyen, időben és irányban!
  • A kiskorú nevezőkért a csapatvezetőjük, illetve a szüleik felelnek.
  • Alkohol fogyasztása, valamint szemetelés a verseny ideje alatt a verseny területén tilos.
  • A pályán kísérő személyzet, csak külön engedéllyel, regisztrációval tartózkodhat. A versenysorozatban bármi nemű csalás, elírás, rendzavarás, a VS lefolyásának bojkottálása azonnali kizárást von maga után, ami a teljes sorozatra vonatkozik.

Vissza az eseményekhez